Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntünk az MKPK Ifjúsági Bizottsága honlapján!
A Püspöki Konferencia 1997 óta működő Ifjúsági Bizottsága az országos katolikus ifjúsági munkában aktív, elsősorban egyházmegyei felelősöket segítő szerepet tölt be.
Tudjuk, hogy a felnövekvő ember életében a fiatalkor a nagy döntések ideje, ezért fontos célunk, hogy egyházunk tanítása szerint segítsük a fiatalokat hivatásuk megtalálásában és megérlelésében, legyen az papi, szerzetesi vagy házas hivatás.
A gyorsan változó világban ehhez a munkához szeretnénk fogódzó pontokat nyújtani a fiataloknak és az őket kísérő lelkipásztoroknak, munkatársaknak. Építünk ebben az egyház tanítására, elődeink elkötelezett életére, példájára.
Igyekszünk az ifjúságról szóló 2018. évi püspöki szinódust követő “Christus vivit, Krisztus él” pápai apostoli buzdításban bemutatott szempontok, különösen a missziós szinodalitás alapján végezni munkánkat, programokat szervezni az érdeklődő fiataloknak.
„Krisztus él! Ő a mi reményünk, és csodálatos módon fiatalságot ad a világnak. Minden, amit megérint, megifjodik, új lesz, élettel telik meg.”(ChV1).
Fábry Kornél
esztergom-budapesti segédpüspök,
az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke
A fiatalkort, a személyiség kibontakozásának időszakát álmok jellemzik, amelyek egyre tartósabb és kiegyensúlyozottabb kapcsolatokban, próbálkozásokban és tapasztalatszerzésben és olyan döntésekben öltenek testet, amelyek fokozatosan élettervé alakulnak.
Christus Vivit
Idézetek Ferenc Pápa fiataloknak írt enciklikájából
“
”
Christus Vivit
Idézetek Ferenc Pápa fiataloknak írt enciklikájából
A fiatalkort, a személyiség kibontakozásának időszakát álmok jellemzik, amelyek egyre tartósabb és kiegyensúlyozottabb kapcsolatokban, próbálkozásokban és tapasztalatszerzésben és olyan döntésekben öltenek testet, amelyek fokozatosan élettervé alakulnak.
Mi is az IB? Kik a tagjai?
Az MKPK Ifjúsági Bizottsága a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fiatalokért felelős testülete. Vezetője Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök atya. A bizottség tagjai Fekete Szabolcs szombathelyi segédpüspök és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök. Munkájukat segíti a bizottság irodája, ahol Gábor Miklós irodavezetőként, Mátéffy Johanna pedig asszisztensként dolgozik. Fábry Kornél püspök atya irányításával tanácsadóként részt vesznek a munkában az egyházmegyék ifjúsági referensei és az ifjúsági irodák vezetői, munkatársai.
Az Ifjúsági Bizottság küldetése az egyház missziójába beágyazódva a fiatalok evangelizációja, szellemi és lelki nevelésük, hivatásuk kibontakoztatása és támogatása, továbbá annak elősegítése, hogy minden fiatal megtalálja a helyét az egyházban és a társadalomban. Az ifjúságpasztorációban tevékenykedve, szeretnénk, ha a fiatalok otthon érezhetnék magukat az egyházban, ha mindinkább megtapasztalhatnák: az egyház él és fiatal, és csodálatosan sokszínű!
A bizottság olyan hazai országos programok szervezésében vesz részt, mint például a több mint 40 éve töretlenül működő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, az évek óta egyre népszerűbb 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció, vagy például az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyomán életrehívott Forráspont – Jézussal ifjúsági eucharisztikus est.
Mai evangélium:
Ifjúsági Hírek
Egyházmegyék, ifjúsági referensek

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Veszprémi Főegyházmegye
Győri Egyházmegye
Pannonhalmi Területi Apátság
Szombathelyi Egyházmegye
Kaposvári Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Székesfehérvári Egyházmegye
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Váci Egyházmegye
Kaolcsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Szeged-Csanádi Egyházmegye
Egri Főegyházmegye
Híreink
Ifjúsági programok 2026
Idén is összeállítottuk a fontosabb országos, egyházmegyei, szerzetesrendi, mozgalmi ifjúsági programokat. Kattints a programokra!
Irány Csíksomlyó 2026!
A korábbi évek hasonló kezdeményezései után idén 17 fiatal indult kerékpárral május 16-án Budapestről Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek a hagyományos bucsui szentmisén. A zarándoklat tervezett útvonalán követni is lehet őket, imaszándékokat is szívesen fogadnak....








