A Magyar Katolikus Egyházban a „keresztény könnyűzene”, vagy ahogy a köznyelvben ismertebb, a gitáros zene kezdetét leggyakrabban Szilas Imre Húsvéti beat miséjének második bemutatójához kötjük, mely 1968 húsvétján hangzott el a Mátyás-templomban. Talán nem túlzás azt mondani, hogy másik nagyon fontos zenei és lelki műhelye lehetett a gitáros zenének a Dunakanyar. A Verőcén 1971-ben induló majd Kismaroson keresztül Nagymaroson otthont talált Nagymarosi Ifjúsági Találkozó lényegi alapja volt a kisközösségi hit-megélés, ami közös, gitárral, könnyűzenével kísért éneklésben fejeződött ki. Itt kezdett zenélni és missziós munkát végezni Sillye Jenő, aki a magyar gitáros egyházzene egyik legkiemelkedőbb alakja.
A „műfaj” megerősödésére a magyar politikai helyzet miatt még várni kellett néhány évtizedet, de a nyolcvanas évek második felétől egyre több helyen vált rendszeressé a liturgia könnyűzenével való kísérése.
A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus megújulás szent zenével kapcsolatos elvárásai sok esetben hiányosan, vagy tévesen kerültek értelmezésre hazánkban; a hagyományos gregorián- és népének-készlet vonzereje kimúlóban volt, ezen kívül a Kádár-korszak elnyomó egyházpolitikája miatt minden új, evangelizáló kezdeményezés a templomba, közelebbről a liturgia keretei közé kényszerült. E tényezők révén az új zene gyakran szabálytalanul, a liturgia előírásait figyelmen kívül hagyva szólalt meg a szentmisén. Az elmúlt évtized meghatározó folyamata, hogy a gitáros zenészek között elindult egy olyan közös gondolkodás és fejlődés, mely arra fókuszál, hogy a megszokott és már elterjedt, elfogadott új zenei stílus miképpen tud szabályos lenni az egyház liturgiai előírásai szerint. Ennek egyik motorja a Villanyhárfa honlap, illetve sokat tesz mindezért az elmúlt években indult KAZETTA – Katolikus Zenei Tábor is, melynek keretében a résztvevő zenészek liturgiai képzésben is részt vesznek.
A gitáros zenének vonatkozásában nehéz pontosan és következetesen használni a fogalmakat. Gitáros zeneként hivatkozunk rá a beszélt nyelvben, miközben látunk zenekart, amit zongora „vezet” és nincs is benne gitár. Hívjuk könnyűzenének is, ami kifejezést azonban a szakmabeliek szerencsétlennek mondanak – hiszen a klasszikus zene sem nehéz feltétlenül. Mondhatnánk kortárs zenét, de ez is csak a születésének időszakát írja le, illetve abban is vitatkoznak az erről gondolkodók, hogy vajon ez inkább műfaj, vagy stílus. Az elnevezés dilemmái ugyanakkor rámutatnak e műfaj örömteli változatosságára, melyben helyet kap a klasszikus beat, pop és rock, folk- és világzenei ihletettség, valamint vokális kóruszenei, kamara- és régizenei hatások egyaránt. A cél az, hogy a műfaj megszólalásával az adott közösség imádságát és Istennel való találkozását segítse mindenekelőtt, és hogy a liturgikus követelményeknek megfeleljen, természetesen méltó minőségben.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület keretében a „gitáros zenészek” indítottak egy facebook csoportot is, melyben már több mint 1200 zenész gyűlt össze. A csoport célja, hogy tagjai megosszák tapasztalataikat egymással, szakmai vitát folytassanak, illetve ötlettel, kottával, felajánlással segítsék egymás szolgálatát.
Szeretettel ajánljuk minden „gitáros zenész” figyelmébe:
